Értékelési rendszer - szolgálati közlemény

Sokat gondolkodtam, hogyan értékeljem az utakat nehézségi fokuk szerint, találtam is erre vonatkozó példákat, de nem találtam köztük megfelelőt. Általában ötfokozatú skálán határozták meg a nehézséget, de nem találtam az értékelési szempontokat, így a túrákat maximum egymáshoz képest lehet összehasonlítani, de ennek következetességéről sem vagyok meggyőződve.
Ezért tehát arra gondoltam, hogy nekem kell valamilyen értékelési rendszert kialakítani, melynek alapját a természetjáró jelvényszerző túramozgalom értékelési rendszere fogja képezni. A vonatkozó kerékpárosokra kialakított kritérium rendszer szerint 1 kilométer betonon megtett út jelent 1 pontot, és minden 100 méter szintkülönbség pedig 2 pontot. Ezt kiegészítettem -kicsit súlyozva - saját tapasztalataim alapján a következőkkel:

• aszfalt, beton burkolatú út, kerékpárút: 1 km=1 pont; 100m szint= 2 pont
• kemény, döngölt földút, murvás út: 1 km= 3pont; 100m szint= 3 pont
• ösvény, turistaút, vadcsapás: 1 km=3 pont; 100m szint= 4 pont
• "úttalan" út: 1 km=5 pont; 100m szint= 5 pont

A fentiek alapján mindegyik megtett, vagy tervezett útnak megfelel egy pontérték, amely alapján összehasonlíthatóak egymással az utak. Tervezek egy táblázatot is a későbbiekben, melyben - szintén saját tapasztalatok alapján - szerepeltetem különböző korú gyerekek (esetleg felnőttek, kor,nem és erőnléti állapot szerint) jellemző, teljesített pontértékeit. Például Anna lányom 8 évesen maximum 10-12 pont értékű utakat tudott teljesíteni önerőből, most 10 évesen 30-35 körül lehet a plafon. Dávid 11 évesen ugyanakkor teljesített 50 pont értékű utat is. A gyermekek táblázatával fogom kezdeni, remélem mihamarabb összegyűlik a szükséges adat és közzétehetem mások okulására.
Az új blogbejegyzések már tartalmazni fogják a pontértékeket ("nehézségi fok" megnevezéssel) a régebbieket folyamatosan töltöm fel.

Pilismarót-kör

A mai túrára Dávid fiam (13 éves) volt az egyetlen jelentkező, nem annyira önkéntes, inkább kijelölt indulóként. Mondtam is neki, hogy biztos jobban járt volna egy rajzfilmrajongó apukával - Dáci hibátlan Jetix és CartoonNetwork rajongó ugyanis - de ez van, neki ez jutott.
Mindenféle ügyes-bajos dolgok miatt csak délután 4 körül tudtunk elindulni Pilismarótról. A Hoffman felé vezető erdészeti út alsó végénél tettem le az autót, innen startoltunk. Találkoztunk néhány kirándulóval, elhaladtunk a virágrajongó erdész háza előtt. Ahogy elhagytuk a rétet, ahol a kitermelt fákat halmozta fel az erdészet, elkanyarodtunk balra felfelé, arra a hosszú útra, amelyik a Királykúti-nyereghez vezet fel, Dobogókő keleti oldalára. Az eddig szolidan emelkedő út az elágazástól meredekebbé válik, de nem vészes. Két bringással is találkoztunk, akik lefelé ereszkedtek, miközben mi tapostuk a pedált felfelé, az egyik erdőmunkás lehetett, a másik sporttárs. Kicsit feljebb mindenféle erdészeti és egyéb járgányokat kerülgettünk, ágakat, cserjét szedtek össze. Eseménytelen felfelé út következett, egy-két hátkinyújtóztatós (Dáci), nyeregállítós (Dáci) és Sprite-ivós (Dáci) szünetre. Azért én is szusszantam ilyenkor, persze...
Egy szakaszon, még a zöldjelzés keresztezése előtt szép kilátás nyílt a Vadálló kövekre, itt is pihentünk egy kicsit. Innen már időről-időre ráláttunk Dobogókőre is. Tovább haladtunk felfelé, lassan elértük a sípálya alját is. Itt nem toltuk fel a bringákat, mint ahogy szoktam elmebeteg napjaimon - amúgy is bezárt már az almásréteses - hanem továbbmentünk a Királykúti-nyereg felé. A sípálya aljától az út lejtős, nagy gurulás lett belőle. Elértük a kereszteződést, jobbra fordultunk Pilisszentkereszt felé. Balra kellene menni, ha Szentendre, vagy Visegrád lenne az úticél.
Innen megint emelkedik jó 2 kilométer hosszan, a gurulással magasságot veszítettünk, de legalább pihentünk egy kicsit. Mondtam Dácinak, hogy ez most egy kicsit kemény lesz, de aztán megint lesz egy jó kis gurulás. Kicsit lemaradva, de kitartóan taposta a pedált. Az emelkedő tetején szép kilátás jobbra Budapestre és a Hármashatár hegyre.
Megkezdtük az ereszkedést lefelé a Kakashegyi elágazás felé. Hosszan gurultunk, majd jött egy kis emelkedő, aztán megint gurulás a Kanyargós patak árka mellett. Beértünk a víkendházak közé - már amennyiben a cirka 300 nm-es odút víkendháznak nevezhetjük - azután pedig elértük a Dobogókőre vezető műutat, itt elindultunk felfelé, egy újabb 2 kilométeres emelkedőnek. Dávid itt kezdte elveszíteni a hitét, de megerősítettem, haha! Sajnos nem volt nálam megfelelő szerszám, hogy állítsak a kormányán, rossz tartással bringázott, megfájdult a háta. Mondtam neki, hogy szálljon le és tolja nyugodtan a padkán, senki nem fog szemrehányást tenni. Én gyorsan feltekertem a Kétbükkfa-nyeregig -ez volt a terv, szabály az szabály - aztán gyors visszagurultam, mert milyen apa az, aki egyedül hagyja a gyerekét szenvedni az emelkedőn, és együtt feltoltam vele újra a nyeregig. Ideges voltam, amíg nem voltam vele, nem szeretek közúton menni. Állatok tudnak ilyen úton lenni az emberek, autósok, motorosok egyaránt. Kanyargós,hegyi út: átlagos autósok, átlagos autókkal, átlagos képességekkel úgy mennek, mintha mindannyian raliversenyzők lennének. Motorosok dettó, csak ha lehet, még hülyébben mennek. Ja, és mindenki úgy megy, mintha csak ő lenne az úton. Mintha nem jöhetne sem állat, sem turista, sem másik hülye vele szemben.
Na, mindegy végül is felértünk, azután következhetett a hosszú gurulás lefelé, a Hoffman felé. Szembetalálkoztunk a túra elején lefelé guruló sporttárssal, most ő erőlködött. A pilisszentléleki elágazásnál találkoztunk egy kisebb bringatúrás társasággal, aztán megálltunk egy kis nézelődésre a Hoffman vadászháznál. Innen nagy gurulás lefelé, nézegettük a patakot, a hidakat. Az út egészen Pilismarótig a Malom-patak mellett vezet, nagyon szép, kicsit lejjebb lehet találni pár elhagyott kis kunyhót is. Majd teszek fel fényképet később, most nem vittünk gépet.
Mivel már fél 8 volt, az árnyékosabb részeken fáztunk kicsit, ha gyorsan mentünk. Féltem is valamelyest, hogy megfázhatunk az átizzadt mezekben, de végül is nem lett gond. Elértük az autót, felpakoltunk, majd irány a benzinkút, a megérdemelt kóla-csoki kombóért!



Összefoglalva:

• táv: 38 km
  
• út: erdészeti út, közút
  
• látnivaló: Pilismarót,Dobogókő, erdő, panoráma
  
• infrastruktúra: bolt, kocsma Pilismaróton
  
• kapcsolható: Pilis, Szentendre,Visegrád, Börzsöny felé
• nehézségi fok: 56 pont
  
• gyerek: nagyokkal
  

A Pap-rétre, és tovább

Ma egyedül mentem, senki nem ért rá. Nem volt túl sok időm, 2-re Pannikáért kellett mennem a suli elé. 11 óra környékén tettem le az autót Szentendrén, a Skanzen melletti Forrás utcában, egy játszótér szélén. A kerékpárút kitáblázva, egy darabig maga az utca, azután -egy nagy kanyar után -máris az erdőben vagyunk a Sztaravoda (Öreg-viz) völgyében. Az utolsó háznál (talán erdészház?) sorompó, nem lehet megkerülni, csak átbújni, vagy emelni. Erdőben emelkedik az út, néhány kilométer és meg is van az első fotó:

Hid a Nagy-Berseg előtt

Sztaravoda árka

Megint emelkedő, jó sokáig. Embert nem látok. Még lejjebb megelőztem egy túrabotos párost, meg még egészen alul erőlködött két bringás, de más senki. Már egészen fent lehetek, mert a fák közt látszik az ég. Jobbra feltűnik egy tócsa:

Dagonya I.

Előttem a Pap-rét

Előttem a Pap-rét, kattintok egy fotót, és gyerünk tovább. A kékre fordulok, haladok tovább, nemsokára egy kis rét mellett haladok el, azután elágazás: előttem piros, balra le a kékkereszt, kis tűnődés után inkább erre mentem. Ugyanis az volt a terv, hogy majd a piroson jövök vissza. Ja, igen, nem is mondtam, hogy Pap-réttől az addig beton burkolatú út földútra váltott. A kékkereszten lefelé pedig ez a földút is nehezebben járható lett, trekkinggel határeset, inkább montival mennék. Egy darabig ereszkedtem lefelé, itt találtam még egy dagonyát, majd párszáz méter múlva még egyet:

Dagonya II.


Kis zöld tavacska

A kettő között kereszteztem egy furcsa betonutat, régen nem használhatták már, de valamikor elég fontos lehetett, hogy betonburkolatot kapjon. Nem volt a térképemen, majd egyszer megfejtem. A kis zöld tavacska után még ereszkedtem egy keveset, és elértem a zöld jelzés kereszteződését. Tovább mentem az eddigi úton párszáz métert, itt volt egy házikó, amit megakartam nézni, aztán vissza, és ezen a zöldön, majd a piroson akartam a Pap-rétre visszamenni. Meg is találtam a házikót (Imre-háza) meg egy kis pihenőt utána. Utóbbit fotóztam, bringán ülve, majd fordulásból a házikót. Nem volt jó a szög, ezért gurulni akartam lefelé pár métert. A fényképezőgépet már nem raktam vissza, egy kézzel kormányoztam. Ballal. Volt előttem egy nagy kő, megpróbáltam fékezni és kikerülni egyszerre. Az eredmény sejthető: fejenátfordulás. A baloldali fék az első fék, ugyanis. Villámgyorsan felpattantam, a remélem-senki-se-látta reakcióval, - megnéztem a gépet: semmi baja - magamat: semmi bajom - bringát: ajjaj..., váltó bent a küllők között. Behajlott a váltórögzítő-szem. Megpróbáltam óvatosan kihajlítani, de éreztem, hogy közben kifáradt az alu, és kihajlott ugyan, de megrepedt. Na, remek, ezzel már nem erőlködök sokat! Azért csináltam még pár fotót, és rögtön fordultam is vissza, mert a visszajutáshoz szükséges időt természetesen a jól működő bringát figyelembe véve kalkuláltam.

Pihenő előttem, a hátam mögött...

a fák közt Imre-háza, mindjárt esek..

Van akinek egy kereszt az út szélén, van akinek ez..

Imre-háza

Kis rét Imre-háza tornácáról

Erőltetett menetben visszatértem a zöld jelzéshez, és azon indultam tovább. Helyenként gurultam is, óvatosan tesztelgettem a váltót, de nagyon nem akartam erőltetni, mert a Pap-réttől 7 kilométeres lejtő, ha leszakad a váltó, akkor nem tudok legurulni rajta. Az út vadregényes, szebbnél-szebb helyeken haladok.

Átjáró...

A zöldön haladok, az ott elöl a híd...

Szurdok balról is, jobbról is

Ez milyen lehet olvadáskor!!

Hirtelen azon vettem észre magam, hogy eltűnt előttem az út. Huhh, elnéztem egy elágazást, szerencsére csak pár métert haladtam, visszamegyek. Ez már nem út, hanem ösvény, ráadásul meredeken lejteni kezd. Ráadásul benőtte az erdő. Ráadásul keresztbe kidőlt egy marha nagy fa.
Átemelem, átcsörtetek, leóvatoskodom. Szurdokban vagyok, alul kis patakocska: ez a Kalicsa patak. Mellettem egy másik kidőlt fa, az Édeslyuk-kunyhót rombolta le, lefotózom:

Kalicsa patak völgye


Édeslyuk-kunyhó romjai

Közben nézem, merre folytatódik a zöld. Nem hiszek a szememnek: lemegy a patakpartra, majd nyilván a patakmederben halad tovább, mert ösvényt nem látok semerre. Ez gáz! Ez bringával járhatatlan, átlag kirándulócuccban sem vállalkoznék rá, de egyébként nagyon szép. Kis habozás után úgy döntök visszamegyek oda, ahol elvesztettem a zöldet, mintha vezetett volna egy földút tovább. Visszaerőlködök, megint átcsörtetek, átemelgetek, csak most felfelé, hogy könnyű legyen! Meg is találom a földutat, nem használhatják már jó ideje, arasznyi az avar rajta. Tolom a bringát, emelkedik szépen, nem lehet tekerni, mindenfelé lehullott ágak. Csak remélni tudom, hogy vezet valahová ez az út! Naja, hápersze, hogy 500 méter után ez is a patakmederben végzi. Mintha átmenne a másik oldalra, és ott menne tovább, de az nekem totál rossz irány.
Na, most merre?! Mindenfelé szurdok, olyan részén járok az erdőnek, ahol még a kullancsok is csak félve és párosával járnak. Kezdek ideges lenni - nem az eltévedés miatt, Bear Grylls túlélő műsorain szocializálódtam, fel vagyok készülve nyolcféle tűzrakásból - nagyon sok időt vesztek, nem fogok odaérni Pannikáért, ráadásul itt térerő sincs, hogy tudjak szólni valakinek. Hogy ne gatyázzak sokat, döntök egy gyorsat: felfelé! Bringa a vállra, szuszogás indul, úgy emelem a lábam, mint Reinhold Messner súlyos oxigénhiányos állapotban, 8800-on. Szeretnék végre egy olyan túrát a Pilis-Visegrádi hegységben, amelyikben nincs valami irgalmatlan kaptató!!! Előttem fent gyanúsan egyenes vonal, ott lesz valami! Elérem: út, ráadásul ismerős töredezett burkolat, ezt kereszteztem idefelé, gyanítom. Valóban még 200 méter és elérem a kékkeresztet. Innen már gyors, de nehéz: kaptató felfelé, egészen addig míg el nem érem a piros jelzéses kereszteződést. Az indulási tervem megbukott: nem találtam meg a zöld folytatását a pirosig, így ezen nem jöhettem vissza. Majd egyszer, hátha felfedezem, gondolom, de most sietnem kell a kocsihoz! Felpattanok a bringára és óvatosan tekerni kezdek lefelé. Jól bírja, váltok egy óvatosat lefelé, mert az út lejt, lehet menni gyorsabban. Lenyomom a 7 kilométert lefelé hamar, még egy kis emelkedőt is bevállalok az erdészház után, Szentendre szélén. Már ott is vagyok a kocsinál, 8 perc késés a kitűzötthöz képest, minden egybevetve ennek még örülhetek is.
Vadregényes, szép út volt, főleg a zöld szakasz, komoly túracuccal még visszajövök ide, de nem bringával.




Összefoglalva:

• táv: 21 km
  
• út: erdészeti út, betonút, földút, ösvény, turistaút
  
• látnivaló: Szentendre, Sztaravoda-völgye, Kalicsa-völgye, erdő, panoráma
  
• infrastruktúra: mindenféle Szentendrén
  
• kapcsolható: Pilis, Lajosforrás,Visegrád, Börzsöny felé
• nehézségi fok: 56 pont
  
• gyerek: nagyokkal, de a zöldet hagyd ki
  

Szőke-forrás völgye, repetával

Már csütörtökön el akartunk menni egy nagyobb körre Attival, de az idő sem volt annyira oké, meg dolog is volt. Inkább péntekre tettük. Az időjárás nem sok jót ígért ma sem, kinézett eső is, hideg is volt. Felmentünk a Két-bükkfa nyereghez a dobogókői úton, ott álltunk le a kocsival. Na, ott már olyan hűvös volt, hogy felvettem egy pólót a felsőmre. Lepakoltunk, összecihelődtünk, rakosgattam a szőlőcukrot, hogy ott ne hagyjam. Felvettem a hátizsákomat is - pedig nem szeretek úgy tekerni - az esőkabát, meg a többi cucc miatt.
Gurultunk lefelé Pilisszentkereszt felé. A volt laktanyával szemben, még a falu előtt, indul balra fel az erdészeti út, amelyen át lehet menni Pilisszentlászlóra, ezen indultunk. A gurulásban fáztunk, de az emelkedőn igen rövid időn belül melegünk lett. Egy darabig követtük a Kanyargós patak medrét - jó kis árok - azután átmentünk a másik oldalára és emelkedtünk tovább. Nemsokára elértünk a kékkereszt turistaút kereszteződést, utána vártam, hogy jöjjön a kék, de nem láttam sehol, (akkor még azt hittem, nem figyeltem eléggé, gondoltam, majd visszafelé jobban figyelek). Még emelkedtünk egy kicsit, aztán kis gurulás, és elértük a Király-kúti nyerget. Az első elágazás balra a Pilismarót felé vezető erdészeti betonút, azután szinte rögtön Dömösre vezető (ezen jöttünk visszafelé), majd Szentendre-Lepence közútra vezető. Mi haladtunk tovább a sikárosi rét felé. Hamar el is értük, kicsit nézelődtünk az erdészháznál, csináltunk pár fotót, íme:

Sikárosi-rét, erdészház bekötőút

Erdészház-udvar bejárata

Tiszta udvar, rendes ház
Itt kerestem először a szőlőcukrot, de nem találtam, pedig jól esett volna.

Továbbhaladtunkban (gurulásban) Atti észrevett a fák közt egy pihenőt, ez volt a Kárpát forrás, itt is nézelődtünk kicsit. Közben Atti elmesélte, hogy Új-Zélandon (legalábbis az északi szigeten) nincs ehhez hasonló szabad pihenőhely, minden magánterület és minden le van kerítve. Abban a hitben kerekezett, hogy ott van a vadregény, lehet, hogy ott is volt de be volt zárva. Ami még érdekesebb, hogy az óceán part is le volt kerítve. Talán a déli sziget más, majd egyszer megnézzük...

Atti, Új-Zéland, Whakatane

A Kárpát-forrás pihenőhely szépen karbantartott (budi is van!) tábor, csináltunk is fotókat:

Kárpát-forrás, pihenő

Patak a Kárpát-forrásnál

Kicsit távolabb elértük a dömörkapui elágazást, egy nagy, Lőtér feliratú táblánál. Itt balra fordultunk Pilisszentlászló felé, amit hamarosan el is értünk. Kis bénázás - hogyan jussunk ki a közútra - után a Kisrigó Vendéglő előtt elhaladva, a kékjelzésen letekeregve értünk ki az útra. Megint felfelé tekerés következett a Hegytető pihenőig, itt letértünk a közútról, a balra nyíló erdészeti úton tapossuk a pedált felfelé, megint.
Kis emelkedés után (lihegős volt... ) elkezdtünk lefelé gurulni, míg el nem értünk a Pap-rétre.

Pap-rét, vadászház bejárata.
Áttúrtam a zsákot a rohadt szőlőcukorért, de nem volt benne.

Több út is nyílt előttünk, mi a baloldalin haladtunk, Visegrád felé. Itt kezdődött az egész út legszebb szakasza. Nemsokára elértük az Apátkúti-patakot, és egészen Visegrádig mellette haladtunk. Mivel az út folyamatosan lejtett, csak nézelődni kellett és volt is mit! Egy szűk kis völgyben/szurdokban haladtunk, kerülgettük a patakot, a sűrű erdőben, sajátos hangulatban. A különleges hangulat, helyszín úgy látszik másokat is megihletett: egy kanyar után egy rakás rendőrbe, meg kommandósba botlottunk. Már azt hittem valami baj van, amikor megláttam az oda nem illő tárgyat: egy állványra rögzített kamerát. 20 méterrel odébb megálltunk - volt ott egy szép sziklafal, azt fotóztam - mire odajön hozzám az egyik kommandós.

Sziklafal fával, mögöttem már jön a kommandós

A dialógust megpróbálom idézni:

- Helló, fasza bringa! Ez melyik KTM?
- Őőő, ... háát.... a Life One, ... azt hiszem a trekkingek közül ez az alapmodell, a legolcsóbb, de nekem nagyon bejön - jövök bele a beszélgetésbe lassan.
-Nekem is KTM-em van - mondja a kommandós - és nagyon elégedett vagyok vele.
Most mi van, KTM reklámfilmbe' leszek szereplő?! -gondolom, de inkább kérdezek:
-Forgatás van?
-Aha - közli GI Joe -horrorfilmet csinálunk, ez itt most Románia!
-Hűha - mondom - akkor valami vámpíros, mi? És te irtod a gonoszt?
-Ja, de elég hamar meghalok - mondja rezignáltan.
-És, csúnya halálod lesz? - kérdem.
-Igen. Megcsinálnak valami karóval.
-Őőő, igen, hmm, ez sose' könnyű...., a vámpírok necces népek... - dadogunk hasonlókat, mit lehet erre mondani???!!

Azért további jó egészséget kívántunk neki és továbbindultunk. Kicsit lejjebb egy kis zúgónál egy fotós fényképezett, itt Atti vitatta meg, hogy a vízben található vöröses szín, az vajon a valami kioldott ásványi anyag, vagy művér a fenti forgatásról. A fotós nem a stábhoz tartozott, így nem is tudott a forgatásról, meglepődött. Otthagytuk a kétségeivel és megint továbbálltunk.
Kis tekerés/gurulás és elértük az Apátkúti erdészházakat, majd a Bertényi Fűvészkertet is.

Apátkúti vadászház

Apátkúti erdészház, elbújva hátul

Fűvészkert bejárat, játszótér

Aztán jött a Magda forrás, itt muszáj volt ismét fotózni:

Apátkúti-patak a Fűvészkert után, Magda-forrás előtt


A Magda-forrás


Atti, pózban


A szerző, menetben, kerékpárhoz öltözve (narancs-fekete)


Az útról fotózva

A Magda-forrás után gurultunk még egy kicsit, közben megvitattuk, hogy milyen bitang jó is ez az útvonal, majd jött a következő helyes kis piknik-hely, az Apátkúti horgásztó. Körbejártuk, fotóztunk itt is. Egy hal is produkálta magát, de nem volt elég tehetséges, így nem került a pixelekre.

Horgásztó délről

Horgásztó északról, a gátról

Az Erdei Iskola mellett értünk ki Visegrádra, ahol végi tekertünk egészen a révállomásig, ahol van egy jó kis kávézó-hely (Gabcsival szoktunk oda járni), ahol bekávéztunk a következő szakasz előtt. Kis pihenő, és aztán indulás Dömös felé.

Rév-parkoló, egy darabka múlt

A Visegrád-Dömös szakaszt a közúton kell megtenni. A turista térképen van ugyan kerékpárút jelezve, de a valóságban ott található kerékpárút közlekedésre alkalmatlan, mert elfelejtették karbantartani. Lepencénél kicsodálkoztuk magunkat a strand felújításán - jobban mondva annak hiányán - ugyanis bár tavaly bezárták ezt a csodálatos fürdőt és a nyitást 2010-re ígérték, a feltúráson kívül sok minden nem történt. Nem úgy a kicsit odébb épülő új szállodánál: bitang nagy komplexum bújt ki a földből pár hónap alatt!
Tekerés tovább Dömösre; Gizellatelep, lovarda, majd Diós után elértük a révátkelőt, majd a nagykanyar és aztán balra le a Rám-szakadék felé, a Malom-patak völgyében. Egy darabig tekertünk felfelé, elértük a Szentfa kápolnát:

Szentfa kápolnához vezető híd, Kainz forrás


Hátul, a fák közt a kápolna, Atti nézi, zoom-zoom!!!


Táltos-pad, Mátyás királlyal
Eszembe jutott hátha a külső zsebben van a szőlőcukor, de ott sem volt..

Kicsit még tekertünk tovább, de azután, hogy elhagytuk a Rám szakadék felé vezető út kereszteződését, annyira rossz lett a burkolat, hogy inkább toltam. Atti persze tekert tovább (széles gumi, jobb áttétel, -10 kiló, jobb kondi... :-(
Addig tette-vette magát (van neki ez a dilihoppja: szeret egykerekezni elsőkeréken, ugratni meg ilyenek) amig nem borult egyet egy mutatvány után. Összeszedte magát, röhögtünk, majd toltuk tovább. Kb. 3 kilométerrel odébb és 400 méterrel feljebb, bringaszerelés után - lelazult a hátsó kereke - észrevette, hogy nincs meg a napszemcsije. "Pedig azért a Taupó-tóba is merültem félóráig, mire meglett...!"

Taupó-tó, Új-zéland, Atti-láb belóg

Ezért aztán vissza gurult első ütemben a bringaszerelés helyszínére, majd a borulás helyére, és aztán újra feltekert, amíg én lassan toltam felfelé. 20-30 perc alatt lenyomta le-föl. Jól kifáradt a repetázásban, kilihegte magát, aztán indultunk tovább. Én meg csináltam fotót, miközben oda volt:

Szőke-forrás völgy

Még egy kicsit tekertünk, és elértük a Király-kúti nyerget. Itt jobbra fordultunk, párszáz méter majd elértünk a sípálya felé vezető úthoz. Mivel azt már tudtam, hogy milyen ott feltolni, ezt inkább mellőztük. A térképem szerinti kék jelzés kevésbé meredek feljutást ígért. Itt már igen éhesek voltunk (nagyon kellett volna az a szőlőcukor), már csak a dobogókői büfé zseniális almásrétese, hotdogja, lilahagymás zsiroskenyere lebegett előttünk. Még 500 méter tovább, majd piros háromszög jelzés, alatta kék jobbra. Nem értem: a kéknek kb. egy kilométerrel később kellene jönnie, de ez is jó, éhesek vagyunk, menjünk erre. Hát, ez bizony ösvény, ráadásul rohadt meredek! Ennyi erővel a sípályán is feltolhattuk volna. Feszűltünk, felértünk egy kereszteződéshez. Itt jött a magyarázat: a kéket elterelték, nincs lankás, lefelé mehetsz a kékkereszten (meredek), vagy a piros háromszögön (rohadt meredek). Hát ezért nem láttam idefelé! Innen viszont már a kéken mehettünk tovább, kisvártatva ki is értünk a betonútra, a sípálya felső részénél. Hajrá tovább a büféhez! Atti leelőz, siet.
Ehh..., a büfé bezárt. Csalódás a köbön. Minden bezárt. Rohadt éhes vagyok. Még egy próba a bécsiszsömlésnél, a szállodánál, de az is zárva. A Platán nyitva, de étteremre nincs időnk. Akkor gyerünk haza, majd eszünk otthon. Még egy utolsó nagy száguldás lefelé a kocsihoz (2 perc, 60 km/h), pakolás.
Kinyitom a kocsiajtót: ott vigyorog a rohadék szőlőcukor az ülésemen...

Útvonal:



Összefoglalva:

• táv: 48 km
  
• út: erdészeti út, betonút, földút, ösvény, turistaút
  
• látnivaló: Dobogókő, Pilisszentlászló,Visegrád,Dömös, Duna, Apátkúti-patak, Szőke-forrás völgye, erdő, panoráma
  
• infrastruktúra: mindenféle Visegrádon, Dömösön; bolt, kocsma Pilisszentlászlón
  
• kapcsolható: Pilis, Szendedre,Pilismarót, Börzsöny felé
• nehézségi fok: 91 pont
  
• gyerek: csak a nagyok
  

A Pilis-nyereg bejárás

Pünkösd hétfő, gatya idő. Vértest terveztünk, nagyobb társaságban - Atti, Sziszi meg Jani is csatlakozott volna hozzánk, de egész nap szürke meg fekete felhők pörögtek felettünk. Találtam egy oldalt, ahol realtime figyelhettem a felhők mozgását, ebből kiderült, hogy sok jóra ma már nem számíthatunk. Közben meg időnként esett, persze. Tanultunk, dolgoztunk legalább. Délután 4 körül nem bírtuk tovább: ki kell menni valahová, de akkor nem bringával, hanem gyalog.
Összeszedtük magunkat, irány Klastrompuszta. Mikor kiszálltam a kocsiból, még eltűnődtem, hogy vajon vigyem-e az esőkabátomat, de aztán végül is nem vittem. A sárga jelzésen indultunk el a Pilis -nyereg felé. Akkor még nem tudtam, hogy fel tudunk-e menni: lehet, hogy esni fog, lehet, hogy teljesen fel van ázva az erdő.
Jó ütemben haladtunk, és az út is sokkal jobb állapotban volt, mint amire számítottam. Azt persze látni lehetett, hogy nemrégen nagy eső volt, vízfolyások nyomai sok helyen, de nem csúszkáltunk. Még néhány kirándulóval is találkoztunk, és próbáltam telefonnal néhány képet csinálni:



Felértünk a Pilis-nyereghez, bringával inkább nem mennék erre, nem mintha egy jó montival nem lehetne (persze néhány helyen tolni kellene) de helyenként szűk az ösvény és nem akarnám zavarni a többi túrázót. Kicsit elpihentünk a padokon, itt is készült pár kép, aztán elindultunk lefelé a piroson.

Pilis-nyereg, II. világháborús emlékmű

Pilis-nyereg, pihenő

Na, itt már mennék bringával, ez rendes széles földút volt, nem ösvény. Nem sokat haladtunk, amikor balra előttünk szarvas tűnt fel a fák közt. Tökéletlen telefonos képet lőttem róla:

Ott van ám, középen!

Bóklászott kicsit, aztán eltűnt a hegyoldalban. Továbbmentünk, egy kis völgybe értünk, ahol meg Gabcsi vett észre valami mozgást, először azt hitte nyúl, de aztán kiderült, hogy egy kicsi szarvas-, vagy őzgida (azt hiszem ez a neve a kicsinek) Elszaladt a fák közé, de pár méter múlva megláttuk a tesóját, erről már sikerült fotót (fotót?! ehh.. inkább képet) csinálni, figyelmes szemlélő talán lát belőle valamit:

A kicsi a fűben figyel, bele kell zoomolni!

Észrevett...

Ezek után csendben haladtunk lefelé a piroson egészen a Klastrom-szirtek csévi oldaláig, ahol kimerészkedtünk az egyik sziklára kicsit körbenézni. Itt is készült pár kép, köztük egy a Csévi-szirtekről:

Kilátás a Klastrom-szirtektől

Azután lementünk a nagyon meredek úton, ami már csúszós volt a vízfolyástól. Kerestem két-két erős ágat és lenordicwalkingoltunk az aljába, még haladtunk kicsit, azután elmentünk balra, a barlangok irányába. Felmentünk a Leány-barlanghoz, élveztük még kicsit a lassan lenyugvó napot. Aztán óvatos leereszkedés (csúszós-köves), azután a piros, majd mikor elértük, jobbra a sárgán visszasétáltunk Klastrompusztára.
Itt megcsodáltuk a napi elhagyott-ház adagunk első példányát: egy óriási (helyi viszonylatban), de szemmel láthatólag nem átadott, és évek óta nem üzemelő vendégház/panzió szörnyeteg. Sárga, hát persze. Hogy HolyZolit idézzem: "Hű, mekkora miez!" Sikerült az épület elé egy nívódíjas, kb. 3 méter magas zsalukő-beton kerítést is rittyenteni. Impozáns.
Aki ismeri annak nem újdonság: az előbbi épület alatt van Klasin a nagyrét. Régebben idejártak kirándulni, játszani az iskolások Dorogról, de még Esztergomból is. Jöttek a nagy üzemekből, gyárakból az ott dolgozók mindenféle brigádnapokon, meg a Jóisten tudja hány alkalommal. Szép emlékek fűznek ide sok száz/ezer környékbelit. A rét Kesztölc felé eső végén volt egy kis tó is, azt akartam megnézni. A nagyrétet a tó irányában drótkerítés zárta le. Bent tábla: MAGÁNTERÜLET. Gabcsi úgy tudja, hogy maga az egész nagyrét is magánterület és megpróbálták ezt is körbekeríteni, de ez már kiverte a biztosítékot és a tiltakozás hatására leszedték.
A kerítést legyőzve elszántan bemásztam, gondoltam most birtokot háborítok kicsinyég. Fel voltam készülve futásra, ha kutya is lenne esetleg. A kennelt meg is találtam, de üres volt. Feltűnt egy faház is mögötte, de az is elhagyott és elhanyagolt volt. Meg lett a tó is, az meg csupa hínár. Az egész terület csupa gaz. Ott voltak a hajdan szebb napokat látott, kirándulásokon telepakolt padok is elkorhadva, szétesve. Hát ezért érdemes volt körbekeríteni!!!
Biztos mondtam már, szerintem van ez a magyar, újgazdag területfoglalós társasjáték: talál egy gazdátlan vizet,ráteszi a kezét, körbekeríti és kiírja, hogy magánterület. Azután odajár gondolkodni, vagy örülni, hogy mennyire kicseszett a többiekkel. A legdurvább példa, amit eddig láttam: Nagyegyháza. Zongoraszék legyek, ha értem...

Az út:



Összefoglalva:

• táv: 8 km
  
• út: földút, ösvény, turistaút, vadcsapás
  
• látnivaló: Klastrompuszta, romok,erdő, sziklák, barlangok
  
• infrastruktúra: bolt, kocsma Kesztölcön
  
• kapcsolható: Pilis, Pilisszentlélek, Pilis-tető
• nehézségi fok: 30 pont (gyalogos pont: 1,5 pont/km, 2 pont/100 m szint)
  
• gyerek: kirándulásra simán