Cote d'Azur

Olyan nagyon korán persze nem sikerült elindulnunk, szerintem úgy 8 körül járhatott, amikor végre sikerült elszakadni ideiglenes otthonunktól. Nimes volt az első úticél, nagyjából tízre értünk oda. Az Arénához elég közel sikerült parkolni, bent valahol az óvárosban, zizegtem is kicsit, hogy minden rendben lesz-e az autóval. Ilyen helyen néha hiába veszel jegyet, könnyen kiderülhet, hogy az a turistákra nem vonatkozik, csak a bennszülöttekre, de rájuk is csak akkor, ha öt generációra visszamenőleg helyi sajttermelők voltak. Összeguberáltunk egy rakás aprót, Nóritól is elszedtük a centeket és vettünk helyet úgy két órára. Elsétáltunk az Arénáig. Láttam már párat (Róma, Pula Óbuda, Aquincum… :-), van összehasonlítási alapom.

Kétezer év - és még néhány...

Körbecaplattuk (szép nagy), megcsodáltuk a díszítést - tényleg ez volt a legépebben fennmaradt, amit eddig láttam - de olyan nagyon nem hatott meg a dolog. Valami koncertre készülhettek, mert ki-be hordtak mindenféle vasakat, nagy volt a nyüzsi. Tanakodtunk, hogy bemenjünk-e, de végül is a 9eur/fő belépőjegy meg a kupleráj a koncerttel visszariasztott. Inkább leültünk egy kávéra a tövében és nézelődtünk egy órácskát.

Nem tudtam kihagyni...

Távolról

Közelebbről

Nimes után a Pont du Gard szerepelt az itineremben és ott is el akartunk tölteni másfél-két órát, így nemsokára tovább indultunk. Félóra elég volt, hogy átérjünk. Az autót le kellett rakni egy parkolóban, ez 15 euróba került, de utána már külön belépti díjat, vagy klotyópénzt már nem kértek tőlünk. A Pont du Gard lenyűgöző volt. Nem csak a méretei, vagy a kora miatt, de azért is, mert annyira épen fennmaradt. Ha nem hordták volna el a két végét a dombokon, most is lehetne használni. Vízvezetékként is, nem csak hídnak. Persze a méretei is hatalmasak: legalább ötven méter magas és nagyjából 110 méter hosszú. A szurdokot, amely fölött átível ( a maga 50 ívével) a kristálytiszta és türkizkék Gard folyó vájta a gránitba, fürdőzők és kajakosok játszótere.

Nagyon közelről

Nem undok szurdok

Ha nem akartuk volna még St. Tropezt is megnézni, ott is maradtunk volna, annyira hívogató volt a hely.Két jópofa kúria(?) kastély(?) volt a két oldalán, étteremmel ahogy az dukál. Mondtam is Gabcsinak, hogy nekem csak egy ekkora házikó kell, erre a Jóisten jól képen vágott egy szélben leváló jókora platánkéreg képében, hogy felébredjek.

Szolid kurvajómód

Megkajáltunk a parkolóban - bagett volt, persze. Mondtam már, hogy élelmezés tekintetében eléggé low-budget túra volt? Amíg lent voltunk Gruissanban egész álló nap csak nektarint ettünk, estére meg valami kis finomság a mellettünk lévő Lidl-ből. Főztünk, ja. Nem mintha nem lett volna választék étteremből, volt egy csomó, egymás hegyén-hátán, de nem voltunk annyira kibélelve, hogy kipróbáljuk. Majd máskor. Amikor választanom kellett egy ráksaláta, meg egy néhányezer éves kőhalom megtekintése között - ami belépős, mert ilyenek ezek a kőrakások - kivétel nélkül mindig az utóbbit választottam. Így maradt a provanszibagett-provanszisonka kombó - nem mintha most olyan rosszul esne. Kaja után ismét továbbálltunk. Kicsit mentünk autópályán, hogy meggyorsítsuk a dolgokat. Az volt a terv egyébként, hogy a lehető legkevesebbet megyünk sztrádán, mert az rohadt drága a franciáknál. Inkább tartson tovább, de lássunk valamit a vidékből! Amennyit meg az autópályadíjon megspórolunk, annyiból simán kijön a kemping. Tovább tart, de többet látunk! Most viszont kénytelenek voltunk felmenni a betoncsíkra, mert elnézelődtük az időt és még elakartunk jutni a tengerpartra. Grasse volt kinézve, az egy város, fent Cannes felett, de nem tudtam, hogy összejön-e. Elhaladtunk Aix-en-Provence mellett, aztán be a hegyek közé és nemsokára már a szerpentineken kanyarogtunk, ami elválasztja a tengerpartot Provence belső részeitől.Tovább tartott egy kicsit, mint gondoltam, kicsit olyan volt, mint Toscana: olyan mint a képeken, de sokkal zordabb és sokkal keményebb. Szőlő-, meg chateauhegyek mindenfelé, de csak a kapukat lehetett látni legtöbb helyen és valahol bent a dombok közt a kastélyok/kúriák tetejét.

Úton

Egy idő után átkecmeregtünk a hágókon és leértünk a tengerhez, megint. St. Tropezben nagy dugó fogadott. Teljesen esélytelen volt parkolót találni, az egész egy egyfőutcás kisváros, rengeteg tahó milliomossal, akik úgy gondolták, hogy a szűk utcák és a dugók okozta trauma csak egy Hummer, vagy egy Land Rover esetleg egy ML Merci volánja mögül átélhető. Természetesen amennyiben dolguk akadt valahol, akkor nem parkolóhely kereséssel kívánták tölteni a drága idejüket, hanem a budapesti utcákról már jól ismert vészvillogós parkolással oldották meg a helyzetet. Ettől persze nem lett kisebb a dugó, sőt. Viszont így - mivelhogy csak lépésben haladtunk - volt időnk körbenézni a városban, mint egy buszos városnézésen, csak hiányzott az idegenvezető.

St. Tropez, nyomorognak a népek...

Amikor nem nyomorognak, akkor játszanak

Semmi különös. Ez maradt meg St. Tropezből. Robogó-hegyek, nagy murvás tereken pötankozó emberek, tömött kávézók - ez eddig bármelyik francia kisváros lehetett volna. Az egyetlen különbséget a fent már említett terepjáró-túltengés jelentette. Meg persze a rengeteg jacht a városka kikötőjében, és az öbölben is - mert St. Tropez egy félsziget csúcsánál fekszik. Az egész öböl tele volt jachtokkal. Megálltunk egy éppen felszabaduló parkolóhelyen. Fotóztunk is, naná.

Öböl, yachtokkal

Part, vitorlások, yachtokkal

Csajok a parton, vitorlásokkal és yachtokkal

Aztán körbeautóztuk az egész öblöt, mert arra vitt az út tovább Cannes felé. Nagy forgalom, csodás öblök, vörös sziklák, azúr tenger - tisztára úgy írok, mintha legalábbis nekkerman lenne a nickem, és nem becketman, de ha egyszer ez volt, kár lenne letagadni.

Cote d'Azur

Nem értünk el Cannes-ig. Egyrészt mert már elég késő volt - este kilenc körül járhatott - másrészt mert Gabcsi dereka nem bírta a gyűrődést. Le kellett feküdnie hátul, így viszont nem látott semmit, ezt meg én nem akartam. Cannes előtt húsz kilométerrel, egy szimpatikus öbölnél találtunk egy kempinget, stop.

Kemping, de ez már reggel

Bementem érdeklődni, délfrancia szőrös macsó, mint recepciós megszólít, aszongya van szabad hely, mondom kimegyek szólok a csajoknak. Kimentem, fogadtak, mint prófétát :-) - tökük tele volt már nekik is aznapra - visszamegyek, ott a csávó, mondom neki: OK, kell a hely, mutasd. Aszongya: mit?! Mondom neki, hogy mivanhülyevagyhaver, hát most beszéltünk, hogy van szabad hely! Hát vele nem - így ő. Nézek hülyén - szokás szerint - időtörésbe kerültem, vagy mi?! Még csak most jön az a rész, hogy bemegyek?! Tanácstalanul hátrafordultam, hátha lesz ott valami segítség - meglátom az időgépem, Teslát, Zeuszt, vagy ilyesmi - hát ott jön szembe a macsókám egy elektromos autóban! Ikrek bazmeg!!! Egypetéjűek ugyanabban a ruhában, ahogy kell!!! Már röhög mind a kettő, gondolom mindennap eljátszák ezt a mókát.Mindegy, mutatja a helyet, aztán beállok, sátrat verek, matracot fújok, Gabcsi kaját csinál, kínaiak a tusolóban, hollandok a szomszédok, béke van, pihenés van.

És egy éjszaka a Cote d'Azurnál, haver!